Hogyan győzzük le a félelmeinket

Szabadságunk igazi ellenfelei nem az élettel járó lemondások, korlátok, hanem belső, feldolgozatlan félelmeink, melyek felemésztik erőnket, torzképet festenek a valóságról, és eltakarják előlünk a lehetőségeinket. A kimondatlan, szorongató félelemnek pusztító ereje van. Ha viszont szembenézünk a félelmeinkkel, igazi szabadságra teszünk szert.

Miért foglalkozzak a félelmeimmel?

A félelem az alapvető emberi érzelmek egyike, és jelez nekünk valami fontosat. Ha foglalkozunk vele, megóvhat valamitől, ha viszont eltemetjük, a fejünkre nő, és megbetegít. Aki tudatosan vagy tudattalanul a félelmei mentén él, menekül, és nem képes szabad döntéseket hozni. A félelmei irányítják, különösen a ki nem mondottak.

Mi mindentől félhetünk?

Félelmeink leggyakoribb gyökerei a haláltól, betegségtől való félelem, a magánytól való félelem, szorongás attól, hogy nem vagyunk elég jók, illetve mások véleményétől. Az olyan helyzetek, melyek kontrollvesztéssel járnak (betegség, munka elvesztése, kisgyermek születése) pánikot válthatnak ki. Az állandó aggodalmaskodás pedig felemészti az erőnket, aláássa az egészségünket.

Szembenézni a félelmekkel, de hogyan?

Első lépésként nevezzem meg a félelmeimet. A legabszurdabbat is, a legkisebbet is. Nyugodtan készíthetek listát. Némelyik már attól elveszti az erejét, hogy kimondom, megfogalmazom, így „kívülre kerül”, és lehet vele kezdeni valamit. Gyakran kiderül az is, hogy félelmeink egy része alaptalan. Fontos, hogy nem vagyunk egyedül a félelmeinkkel: közös, emberi élmények ezek, így már az is nagyon megnyugtató lehet, ha tudunk róluk beszélni valakivel.

Leszámolás a rémekkel

Gyártsunk forgatókönyveket: Mi történhet a legrosszabb esetben? Kihez, mihez fordulhatnék ilyenkor is segítségért, támaszért? Mik azok a fontos dolgok, amik bármi történik, megmaradnak, erőt adnak? Milyen alternatív lehetőségekre nem gondoltam még? Higgyünk magunkban, és szabadítsuk fel kreatív képzeletünket! Kiélezett helyzetekben egészen egyedülálló megoldások juthatnak eszünkbe.

Az önismeret útján

Van, hogy komoly és nehéz önismereti munkára hív a félelmem. Hosszútávon mindenképpen megéri belevágni. Kérdezzük meg magunktól: Ki vagy mi irányítja a félelmeimet? Hogyan befolyásolják a félelmeim az életemet, választásaimat, tetteimet? Kinek van hatalma az én félelmeim felett? Szítsuk fel magunkban a harci kedvet, és küzdjünk meg önmagunkért!

Alapos munkához ne „féljünk” külső segítséget kérni!

5 illúzió, amivel egy jó kapcsolatért le kell számolni

1. Nagy Ő „konyhakészen”

Sokan azt gondolják, ha eljön az igazi, minden egyértelmű lesz: teljes összhang, semmi nézeteltérés, csak ki kell várni azt, aki tökéletesen illik hozzám. Van, hogy egy kapcsolat az elején így fest, de a szerelem múlásával a tökély elillan. Keresünk tovább? A helyzet az, hogy ilyen értelemben nem létezik nagy „Ő”. Meló nélkül nincs tartós kapcsolat. Az odafigyelés, alkalmazkodás, erőfeszítés kevésbé hangzanak jól, mint a szerelem, szenvedély, vagy tökéletes harmónia, de a hosszabb távú boldogság kedvéért ezekkel is meg kell barátkoznunk. Lelkesítsen minket a tény, hogy egy rendesen megküzdött konfliktus után éppolyan erősnek és frissnek érezhetjük a kapcsolatunkat, mint egy nagy veszekedést követő békülős szeretkezés után.

2. A szerelem mindent visz

A szerelem megtörténik velünk, az életben többször is. Az első akár már az oviban, majd követi a többi. A szerelem gyönyörű állapot, és közben kínzó gyötrelem. A világirodalom, a zene, a filmek, a képzőművészeti alkotások nagy témája. Az érzelmeinket nem kell, és nem is lehet elfojtani, de van, hogy tudni kell a helyén kezelni. Egy működő kapcsolatban, házasságban is érhet minket kívülről csábítás. Az új szerelem látszólag jó „kiugrási lehetőség” az egyhangúságból, a megoldatlan problémákból. De biztos, hogy ilyen izgi lesz akkor is, ha már „szabad”? Ha a mindennapok részévé vált? Ha már látjuk, mekkora árat fizettünk érte? Elhamarkodott döntések helyett nem árt számot vetni magunkkal és a kapcsolatunkkal. Ha úgy ugrok ki a régiből, hogy át sem gondolom, mi hiányzott vagy mi romlott el, komoly tanulási lehetőségtől fosztom meg magam, és ezzel az új kapcsolatot is kockára teszem.

3. Meg fogom változtatni!

Egy kis zsarolás itt, egy kis bűntudatkeltés ott, egy kis beszólás amott… És a helyzet egyre romlik. Mert a másik nem változik, sőt megmakacsolja magát. Közben lassacskán el is távolodik tőlem. Ismerős, hölgyeim? Vagy: Beadja a derekát ebben is, abban is. Mekkora császár vagyok! Csak mintha már nem ugyanaz lenne, mint akibe beleszerettem. Ismerős uraim? Először is: Mondjuk ki, ha valami nem tetszik. De úgy mondjuk ám, hogy a másiknak legyen is kedve változtatni. Kérjünk, ne támadjunk. Másodszor: Hallgassuk meg őt is, és vegyük figyelembe, amit mond. Harmadszor: Ha csak apróságról van szó, egy nagylelkű gesztussal túl is léphetünk rajta. Ha így járunk el, van esélyünk a happy endre, és arra, hogy velünk is figyelmesek és nagylelkűek lesznek. Manipulációval, erőszakossággal, kritikával viszont megöljük a kapcsolatot.

4. Ami elmúlt, nem jön vissza.

Ki akar kiégett kapcsolatban élni? És ki ismer ötven évig tartó lángoló szerelmet? Akkor hol a megoldás? Nem kell egyfolytában lángolni, mert az egyrészt nagyon fárasztó, másrészt az élet olyan, hogy mindig valami más izgat minket. A kapcsolat első éveiben a szerelem, aztán a tervezés, függetlenedés a szülőktől, közös otthonteremtés, karrierépítés, gyerekvállalás, és így tovább. Ez mind jó alkalom, hogy új oldalról ismerjük meg egymást, megtanuljunk együttműködni, és azt is, hogyan álljunk ki magunkért. Közben pedig lehetünk egymásba újra és újra szerelmesek. Mert a szerelem igenis megújítható. Csak egy kis odafigyelés és fantázia kell, meg az egymásra szánt idő. Egy-egy ajándék, dicséret, új alsónemű… Úgyis tudjátok!

5. Jár nekem!

Sokfelől halljuk ezt, egy kapcsolatban mégsem szerencsés hozzáállás. Amikor úgy döntök, kitartok valaki mellett, szabadon döntök így. Ő is szabadon dönt mellettem. Minden egyes nappal, amit egymás mellett töltünk voltaképpen „megajándékozzuk” egymást. Ha így nézünk egy kapcsolatra, mindjárt más fényben látjuk. Ne azért legyek hűséges, mert muszáj, mert akkor a másik is az marad, vagy mert mit szólna szegény… Ha így gondolkodom, megkötözöm mindkettőnket. Hűséges vagyok, mert az akarok lenni, mert nekem fontos. Az őszinteség, a bizalom, az odafigyelés, mind-mind ajándék egy kapcsolatban. S ha mindez kölcsönös, megélhetem a hálát is, a „még szép, jár nekem!” helyett.

Ezek csak irányelvek, az élet ennél bonyolultabb. Ha úgy érezzük, hogy kapcsolatunkban elromlott valami, és nem tudunk túljutni rajta, (legyen az a másik egy tette, tulajdonsága, a saját sérelmünk, vagy egy harmadik csábítása), ne féljünk külső segítséget kérni!

%d blogger ezt kedveli: