Havi összes bejegyzés:2017 április

Elönt az indulat, és nem tudod, mit kezdj vele? Elfojtod, magad ellen fordítod? Vagy képtelen vagy uralkodni rajta, dühkitöréseid vannak? A harag energia, használjuk jól!

Ahogy minden érzelemre igaz, úgy a haragra is: nem érdemes minősíteni, azonnal pozitív vagy negatív előjelet tenni elé. A haragot általában elítéljük, anélkül, hogy megvizsgálnánk, honnan jön és mire való. A harag hasznos lehet, hiszen jelzi, hogy valami nem jó nekünk. Változtatnunk kell valamin, meg kell védenünk magunkat egy helyzettől, hatástól, vagy ki kell állnunk magunkért.

Ezen a ponton többfelé is el lehet menni. Az egyik lehetőség, hogy zsigerből támadok, vagdalkozom, hadakozok. Ezzel általában az a baj, hogy nem fogja megoldani a helyzetet, inkább elmérgesíti. A dühöm állandósul, sőt még bűntudatom is lehet. Ráadásul, ha rendszeresen szabad utat engedek az indulataimnak, nem leszek túl népszerű. Még több okom lesz a haragra, miközben tönkreteszem a környezetem.

Egy másik lehetőség, hogy csendben és alázatosan nyelek. Mert én jó vagyok, senkit nem bántok, inkább alkalmazkodom, vagy egyszerűen csak félek visszavágni. Hát ez sem egy szerencsés megoldás, mert az ilyen elfojtásokból csúnya betegségek tudnak kialakulni. Lelki szinten például a depresszió, fizikai szinten meg különböző stressz okozta és pszichoszomatikus betegségek. Úgy fogom érezni magam, mint akit senki nem ért meg, és akinek mindenki csak a vérét szívja. A harag tehát itt sem tűnik el, csak engem fog előbb-utóbb felemészteni.

Akkor tehát mit tegyünk?

Először is: Azonosítsuk az érzést! „Én most dühös / mérges / haragos vagyok. Fel tudnék robbanni! Agyon tudnám a másikat csapni!” Engedjük meg, hogy így érezzünk, anélkül, hogy mindjárt tennénk is valamit. Ha nagyon feszít, vonuljunk félre, és dühöngjük ki magunkat kicsit egyedül, biztonságos környezetben.

Ha sikerült megnyugodnunk, gondoljuk végig, mi bosszantott fel minket pontosan. Valakinek egy tette? Egy mondata? Vagy ő maga? Mi irritál benne? Emlékeztet esetleg az illető valakire, akit nem csípek? Vagy emlékeztet a helyzet egy korábbi, súlyosabbra? Jogos a dühünk, arányos? Esetleg túlreagáltuk valami miatt a helyzetet?

Ha úgy érezzük, jól körbejártuk a dolgot, jöhet a nagy kérdés: Mit kezdjünk a helyzettel? Értelmes megoldás lehet példaul, ha arra törekszünk, hogy ne kerüljünk újra hasonlóba. De nem úgy, hogy elfutunk, elbújunk, és nem is úgy, hogy törünk-zúzunk, hanem egyszerűen elmondjuk, mit szeretnénk, és mit nem. Van, hogy látszólag senki sem támad, mégis haragszunk, mert nem tudjuk magunk és mások előtt képviselni a saját érdekeinket, úgy, hogy azok célba is érjenek. Segíthet olyan mondatok megfogalmazása, mint: „Úgy érzem, hogy… / Azt szeretném, ha… / Kérlek legközelebb ne…”

Ha gyakran érzünk dühöt, haragot, és nehezen találjuk a megfelelő kiutat, szellőztessük ki segítséggel! A harag jelez, aktivál, ne hagyjuk, hogy a fejünkre nőjön, kezdjünk vele valami hasznosat!

Ezer dolgunk van, de semmire sem szeretnénk túl sok időt szánni. A fejünkben, a mobilunkban, vagy a noteszunkban gyűlnek a teendők listái, miközben egyre hajszoltabbnak érezzük magunkat. Íme néhány „gyakorlat”, hogy másként bánjunk az idővel.

1. gyakorlat: „Carpe diem!” Változtassunk az időhöz való hozzáállásunkon. Ez nem azt jelenti, hogy csak az élvezet számít, hanem, hogy bármit is teszünk, éljünk a jelenben. Szánjunk időt például ennek a bejegyzésnek az elolvasására, ne görgessük előre, vissza a szöveget, ne arra gondoljunk közben, mi minden vár még ránk, hanem olvassunk figyelmesen. Ha nehezen megy, szavazzunk meg mondjuk 10 percet az „elidőzésre”. Készítsünk oda egy kávét vagy teát, süppedjünk bele egy kényelmes fotelbe, eresszük le félig a redőnyt, kapcsoljunk állólámpát, vagy üljünk egy fa árnyékába, a lényeg: teremtsünk magunknak hangulatot a tíz percünkhöz. Meg kell tanulnunk „megélni” az időt, és nem kergetni.

2. gyakorlat: Felejtsük el a túltervezést. A legtöbb ember már ott hibát követ el, hogy túl sok feladatot akar megoldani túl szűk időkerettel. Eleve kudarcra ítéli magát, aminek az eredménye fáradtság és frusztráció. Hibás alapállás: „Száz dolgom lenne, de nincs időm. Mikor időhöz jutok, mindent egyszerre akarok csinálni.” Végül ostorozom is magam, mert sehol nem tartok az eltervezetthez képest. Ehelyett válasszunk ki egy dolgot egyszerre, és végezzük el azt odafigyelve, élvezettel, szánjuk oda magunkat teljesen. A végén örüljünk, és ismerjük el magunkat! „De jó, hogy ezt is megcsináltam!”

3. gyakorlat: Sorrend és selejtezés. Szelektáljuk a teendőket fontosság és sürgősség alapján. Amire mindkettő igaz: fontos is, sürgős is, azt vegyük előre, és minél hamarabb fogjunk neki. Meg fogunk könnyebbülni. Jöhet a sürgős, de nem fontos: ezekhez kérjünk segítséget, bízzuk rá valaki másra, ha lehet, hisz itt nem az eredmény minősége a tét, hanem az idő szűkössége. Fontos, de nem sürgős: találjunk másik, alkalmas(abb) időt az elvégzése számára, amikor odafigyelve, kapkodás nélkül foglalkozhatunk vele. Végül, ami se nem sürgős, se nem fontos: elegánsan húzzuk ki a listánkról, felejtsük el, adjuk oda másnak, vagy térjünk rá vissza nyugdíjasként.

4. gyakorlat: Mérlegeljünk okosan! „Ki kéne teregetni, vacsorát főzni, felhívni a közös képviselőt, és még a férjem is azt várja, hogy vele foglalkozzam, ahelyett hogy segítene.” Az ilyen gondolkodással nem csak a kapcsolatomat nyírom ki, de előbb-utóbb minden örömömet az életben. Merthogy lehetne így is: „Megkérem a férjem, hogy nyisson ki egy üveg bort, leülök mellé, és elmondom, hogy százfelé vagyok, és még vacsi sincs, de mi lenne, ha rendelnénk valamit.” Végül egy jó beszélgetés és/vagy szeretkezés után esetleg kiteregetünk együtt. Ha így teszünk, rájövünk, hogy egész klassz az élet, és majd visszahív a közös képviselő, ha fontos!

5. gyakorlat: Egy kis önismeret feladataink áttekintéséhez. Időzzünk el egy kicsit a következő kérdéseken: Biztos, hogy minden (csak) az én feladatom? Biztos, hogy mos azonnal meg kell legyen? Ki vagy mi miatt fontos/sürgős, hogy meglegyen? Nem lehet egyszerűbben? Nem kérhetnék segítséget? El tudom fogadni a segítséget? Tudom, hol ér véget az én felelősségem, és hol kezdődik a másé? A sok innen-onnan magamra vett feladat mögött nincs egy másik, ami elől lelkem mélyén menekülök? Lehet, hogy félek, ha kevesebbet vállalok, nem vagyok elég értékes?

Záró gondolat: Néha ahhoz kell az igazi bátorság, hogy felismerjük teherbíró képességünk határait, hogy bizonyos dolgokban átengedjük az irányítást másoknak, hogy amit nem érzünk magunkénak, arra nemet mondjunk. Ha ezek nehezen mennek, itt az idő segítséget kérni!