Hírek, hullák, közvélemény

“Akinek van füle, hallja meg.” Ne mutogasson pártra, egyházra vagy szivárványos zászlóra. Ki-ki vállaljon felelősséget önmagáért, az életéért és hogy mihez is kezd vele.

Beleolvasok a hírekbe, hogy képben legyek. Két dolgot érzek: 1. Semmi közöm hozzá. 2. Uramisten, tényleg itt tartunk?! Ez a közéletnek álcázott valóságshow olcsó, aljas és alattomos véleménymanipulálással. Miért érzik úgy bárki ebben a számomra egyértelműen szított, megrendezett, plasztik álvalóságban, hogy mindenáron meg kell mentenie valamitől, vagy meg kell győznie valamiről? Ők mégis kiért, miért, minek a nevében és a jegyében viszik a bőrüket a vásárra? Vallás ide, politika oda, értékek meg a klotyóba. Közvélemény?! Ilyen nem létezik. Van a közszereplőknek, meg a köz- és közösségi média „művelőinek” véleménye, lehetőleg kétféle, egymással szembenálló lebutított és végtelenségig kisarkított véleménye, oszt ennyi. Tessék választani! Állj be a sorba, vagy lemaradsz, kimaradsz, kirekesztődsz vagy kirekesztőnek bizonyulsz.

Az én belső vezérelvem, az én felsőbb intuícióm, az én emberi tapasztalatból megformált célom mindettől független. Lehet, hogy hülye vagyok, beszűkülten konzervatív vagy esetleg túl toleráns, de én a lét alapjaiból indulok ki, és célként is az abszolút létet tűztem ki magam elé. Azt, ami az életnek a levegőn, a napfényen, a táplálékon, az örömön, biztonságon, ösztönös és tudatos pozitív emberi kötődéseken keresztül ad értelmet. Ami önmagunk megismerésére és azután a határaink kitágítására hív, arra a szabadságra, ami önmagunkon is átlépve belefut a másokkal való közösségbe és azon is túl a Végtelenbe.

A szorongás, ami akkor tör rám, mikor túlságosan beleásom magam a külvilágnak hazudott ál-valóság, színpadi szemfényvesztés lelkeket és eszméket prostituáló, életeket és becsületeket lealacsonyító, sőt tönkretevő mocskába, megbénít. De ha kinézek a számítógép vibráló képernyőjén megjelenő képek és címszalagok mögül az ablakon, sőt, ha felállok a székből, és elindulok ki az ajtón, rám mosolyog egy ismerős arc vagy meg sem állok a természetig, ami zöld, színes és főleg ÉLŐ valóság… akkor megértek mindent. Szomorú és fájdalmas veszteségeket előidéző, mégis nevetséges kis színdarab az egész. Az igazi háború a színfalak mögött, nem ezért vagy azért a politikusért, de még csak nem is ezért vagy azért az országért, gazdasági érdekért, szociális vagy erkölcsi eszméért zajlik. Nem. Az igazi háborúban az élet a tényleges tét. A tiéd. Az enyém. Az egyén élete. Hogy mire teszi fel, vagy kinek dobja oda martalékul. Hogy megérti-e mekkora érték ő maga. Hogy hagyja-e, hogy darabokra szedjék, prostituálják, túlterheljék, irreleváns félelmekbe és ellenségeskedésbe hajszolják, hogy kétes érdekek mentén kilóra eladják. Én nem ellenségeket látok, hanem áldozatokat. Hegyekben állnak a lelki hullák és útszélén hagyott tetemek. Kevés a túlélő. Fájdalmasan kevés.

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: