Jól szeretni

Az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam azon – a saját utamat és a klienseimét figyelve –, hogy hogyan is lehet jól szeretni.
És valahogy minden gondolat végén ugyanoda érkeztem meg: az önszeretethez.

Nem mondok újat azzal, hogy másokat igazán szeretni csak az tud, aki önmagával is elég jóban van. Mégis, mintha ezt újra és újra elfelejtenénk. Sőt, gyakran önzésnek, individualizmusnak vagy a kor túlzásba vitt önmegvalósító trendjének bélyegezzük.

Pedig ez alap.
A lelki egészségünk alapja – és ugyanígy az egészséges kapcsolódásé is.
És az „egész”-et itt szó szerint értem.

Akit a hiányai és a sérülései vezérelnek, az könnyen összekeveri a szeretetet a hiánypótlással. Ilyenkor a szeretet nem szabad, önkéntes odafordulás, hanem függés lesz. Olyasmit várunk a másiktól, amit ő nem tud megadni – bármennyire is szeretne.
Mint egy lyukas hordó: hiába töltik, sosem telik meg.

Mindannyian hordozunk sérüléseket, hiányokat. De ezek befoltozása a mi felelősségünk. És már az is fél gyógyulás, ha őszintén szembe merünk nézni velük.

Az önszeretet nem önzés.
Hanem annak képessége, hogy nem a másiktól várom el azt, amit nekem kell megadnom magamnak. Hogy képes vagyok kapcsolódni pusztán a kapcsolódás öröméért – nem pedig hiányból, félelemből, vagy önigazolásként.

Azt kívánom mindenkinek az új évre, hogy teremtsen időt és teret arra, hogy őszinte kíváncsisággal forduljon önmaga felé.
Hogy meglássa az értékeit, elfogadja a hiányait, és felelősséget vállaljon mindezekért.
Hogy gyógyuljon, fejlődjön – és közben megtanulja élvezni a saját társaságát.

És hogy ebből a belső találkozásból megerősödve tudjon kapcsolódni másokhoz: szabadabban, kölcsönösebben, valódi odaadással.