Az a fránya idő!

Ezer dolgunk van, de semmire sem szeretnénk túl sok időt szánni. A fejünkben, a mobilunkban, vagy a noteszunkban gyűlnek a teendők listái, miközben egyre hajszoltabbnak érezzük magunkat. Íme néhány „gyakorlat”, hogy másként bánjunk az idővel.

1. gyakorlat: „Carpe diem!” Változtassunk az időhöz való hozzáállásunkon. Ez nem azt jelenti, hogy csak az élvezet számít, hanem, hogy bármit is teszünk, éljünk a jelenben. Szánjunk időt például ennek a bejegyzésnek az elolvasására, ne görgessük előre, vissza a szöveget, ne arra gondoljunk közben, mi minden vár még ránk, hanem olvassunk figyelmesen. Ha nehezen megy, szavazzunk meg mondjuk 10 percet az „elidőzésre”. Készítsünk oda egy kávét vagy teát, süppedjünk bele egy kényelmes fotelbe, eresszük le félig a redőnyt, kapcsoljunk állólámpát, vagy üljünk egy fa árnyékába, a lényeg: teremtsünk magunknak hangulatot a tíz percünkhöz. Meg kell tanulnunk „megélni” az időt, és nem kergetni.

2. gyakorlat: Felejtsük el a túltervezést. A legtöbb ember már ott hibát követ el, hogy túl sok feladatot akar megoldani túl szűk időkerettel. Eleve kudarcra ítéli magát, aminek az eredménye fáradtság és frusztráció. Hibás alapállás: „Száz dolgom lenne, de nincs időm. Mikor időhöz jutok, mindent egyszerre akarok csinálni.” Végül ostorozom is magam, mert sehol nem tartok az eltervezetthez képest. Ehelyett válasszunk ki egy dolgot egyszerre, és végezzük el azt odafigyelve, élvezettel, szánjuk oda magunkat teljesen. A végén örüljünk, és ismerjük el magunkat! „De jó, hogy ezt is megcsináltam!”

3. gyakorlat: Sorrend és selejtezés. Szelektáljuk a teendőket fontosság és sürgősség alapján. Amire mindkettő igaz: fontos is, sürgős is, azt vegyük előre, és minél hamarabb fogjunk neki. Meg fogunk könnyebbülni. Jöhet a sürgős, de nem fontos: ezekhez kérjünk segítséget, bízzuk rá valaki másra, ha lehet, hisz itt nem az eredmény minősége a tét, hanem az idő szűkössége. Fontos, de nem sürgős: találjunk másik, alkalmas(abb) időt az elvégzése számára, amikor odafigyelve, kapkodás nélkül foglalkozhatunk vele. Végül, ami se nem sürgős, se nem fontos: elegánsan húzzuk ki a listánkról, felejtsük el, adjuk oda másnak, vagy térjünk rá vissza nyugdíjasként.

4. gyakorlat: Mérlegeljünk okosan! „Ki kéne teregetni, vacsorát főzni, felhívni a közös képviselőt, és még a férjem is azt várja, hogy vele foglalkozzam, ahelyett hogy segítene.” Az ilyen gondolkodással nem csak a kapcsolatomat nyírom ki, de előbb-utóbb minden örömömet az életben. Merthogy lehetne így is: „Megkérem a férjem, hogy nyisson ki egy üveg bort, leülök mellé, és elmondom, hogy százfelé vagyok, és még vacsi sincs, de mi lenne, ha rendelnénk valamit.” Végül egy jó beszélgetés és/vagy szeretkezés után esetleg kiteregetünk együtt. Ha így teszünk, rájövünk, hogy egész klassz az élet, és majd visszahív a közös képviselő, ha fontos!

5. gyakorlat: Egy kis önismeret feladataink áttekintéséhez. Időzzünk el egy kicsit a következő kérdéseken: Biztos, hogy minden (csak) az én feladatom? Biztos, hogy mos azonnal meg kell legyen? Ki vagy mi miatt fontos/sürgős, hogy meglegyen? Nem lehet egyszerűbben? Nem kérhetnék segítséget? El tudom fogadni a segítséget? Tudom, hol ér véget az én felelősségem, és hol kezdődik a másé? A sok innen-onnan magamra vett feladat mögött nincs egy másik, ami elől lelkem mélyén menekülök? Lehet, hogy félek, ha kevesebbet vállalok, nem vagyok elég értékes?

Záró gondolat: Néha ahhoz kell az igazi bátorság, hogy felismerjük teherbíró képességünk határait, hogy bizonyos dolgokban átengedjük az irányítást másoknak, hogy amit nem érzünk magunkénak, arra nemet mondjunk. Ha ezek nehezen mennek, itt az idő segítséget kérni!