Határok

Túlterhelt vagy? Mindent tőled várnak? Nyomasztanak a terhek? Ingerült vagy, de magad sem tudod, miért? Félsz kiállni magadért vagy nemet mondani? Határprobléma!

Mire jók a határok?

A legtöbben küzdünk valamilyen határproblémával, és még csak nem is tudunk róla, hogy ez sok bajunk forrása. Az én-határok lényege, hogy elkülönítenek mindattól, ami és aki „nem-én” vagyok. Minden „határnak” kettős funkciója van: az egyik, hogy kijelölje a saját birtokom, felségterületem, vagyis mindazt, ami hozzám tartozik. A másik, hogy megvédjen a kívülről érkező, nem kívánatos dolgoktól. Hozzám és az én határaimon belülre tartoznak az érzéseim, vágyaim, akaratom, gondolataim, véleményem, szavaim, tetteim és döntéseim, a céljaim, a hitem, az értékrendem, az időm, amivel én rendelkezem. Nem tartoznak hozzám, és a határaimon kívül esnek mások érzései, akarata, elvárásai és vágyai, mások döntései, tettei és szavai, véleménye, értékrendje, hite, céljai, vagy épp az időbeosztása.

Miért fontos a határok tudatosítása?

Ha a következő két kijelentést megértjük, és gyakorlatba ültetjük, a lényeg megvan:

CSAKIS AZÉRT VAGYOK FELELŐS, AMI A HATÁRAIMON BELÜL VAN. MINDAZÉRT AMI A HATÁRAIMON BELÜL VAN, CSAKIS ÉN VAGYOK FELELŐS.

Érzések

Ugyanarra a helyzetre különböző emberek eltérő módon és intenzitással reagálnak. Rengeteg galiba adódik a kapcsolatainkban abból, hogy azt hisszük, a másik a felelős a mi érzéseinkért. Ezt mondta, azt tette, ilyen meg olyan, hát csoda, hogy dühös, csalódott, sértett, becsapott vagyok?! Bár tény, hogy a másik felelős a tetteiért, szavaiért, kívánatos vagy nem kívánatos viselkedéséért, ez nem jelenti, hogy az én érzelmi reakciómért is neki kell felelni. A saját érzelmeim és reakcióm az én határaimon belülre esnek, csak én tudok kezdeni velük valamit. Ugyanígy hiba azt gondolni, hogy én vagyok a felelős a másik érzéseiért és reakciójáért. A szavaimért és tetteimért én felelek, de nem szabhatom ezt ahhoz, hogy a másik mennyire adja át magát a dühnek, önsajnálatnak, vagy épp kétségbeesésnek.

Kapcsolatok

Persze, kapcsolati lények vagyunk, hatással vagyunk egymásra, nem mindegy hogyan bánunk egymással, hisz ez erősen kihat a közérzetünkre, mindennapjainkra. Éppen ezért olyan fontos a határok tisztázása. Rajtam múlik ugyanis, hogy kivel ápolok kapcsolatot, milyen minőségben (rendszeres, mély, őszinte, ritka, felszínes, távolságtartó), mit engedek meg egy kapcsolatban, és mit nem, és hogy mindezt őszintén és következetesen kommunikáljam a másik felé.  Vagyis a kapcsolat rám eső feléért én vagyok a felelős.

Boldogság és boldogulás

Sok felesleges szenvedést és félreértést spórolhatunk meg magunknak, ha egyszer és mindenkorra tisztázzuk: A saját boldogságunkért mi vagyunk felelősek. Mások boldogságáért pedig nem vagyunk azok. Én senki más helyett vagy miatt nem lehetek boldogtalan, mint ahogy más sem dönthet úgy helyettem, hogy boldog lesz. Ezzel egyrészt letehetjük annak terhét, hogy túlzott felelősséget érezzünk mások iránt, másrészt rádöbbenhetünk arra, hogy mi sem vagyunk kiszolgáltatva másoknak. Ez azonban azt is jelenti, hogy többé nem mutogathatunk a másikra saját boldogtalanságunk miatt, és nem is gondolhatjuk magunkat mindenhatónak a másikra nézve.

Körülményeink

A kapcsolatok mellett egyéb körülmények is befolyásolják, hogyan érezzük magunkat. Ezek egy része rajtunk is múlik, a határainkon belül alakíthatunk rajtuk (pl.: milyen szakmát választunk, mennyire vigyázunk az egészségünkre, hogyan osztjuk be az időnket). Más dolgok azonban nem rajtunk múlnak, a határainkon kívül esnek (pl.: biológiai adottságaink, hogy hova, mikor születünk, hogy kik a rokonaink). Sok nagy gondolkodó vallja, hogy a boldogság nem annyira a körülményeinken múlik, inkább azon, hogyan gondolkodunk ezekről. Vagyis a boldogság egyik kulcsa az lehet, hogy élünk a határainkon belüli lehetőségekkel, ahelyett, hogy a rajtunk kívül álló dolgok felett sopánkodunk.

(folyt.köv.)