„Én és a határaim” folytatás
Sok energiánk megy el arra, hogy érzelmi alapon próbálunk hatni a másik emberre, ahelyett, hogy nyíltan kifejeznénk, mi bajunk vagy mit szeretnénk. Pedig ez sokkal hatékonyabb, mint megsértődni, megjegyzéseket tenni, csendben haragudni vagy szenvedni.
Másfelől mi is hajlamosak lehetünk túl sokat szenvedni mások érzelmi állapota miatt, ahelyett, hogy végiggondolnánk, mit kezdhetnénk vele. Ha közünk van a másik problémájához, a legjobb, amit tehetünk, hogy nyílt beszélgetést kezdeményezünk. Ha azonban a másik nem partner ebben, tovább duzzog, vagy ránk támad, akkor egyedül marad a bajával, hiszen valójában nem is akar megoldást találni rá.
Nézzünk néhány példát:
A párom vagy a főnököm vita közben kiabál velem, sérteget, becsmérel. Mit teszek?
- Visszaordítok és sértegetem. (Kirúgnak vagy szakítunk, de legalább jól beolvastam neki).
- Tűrök, szenvedek. (De vigasztal a tudat, hogy jobb vagyok, mint ő.)
- Megkérem, hogy ne kiabáljon és sértegessen. Ha folytatja, figyelmeztetem, hogy ki fogok szállni a vitából. Ha ez sem hat, beváltom az ígéretem, és kivonulok a szobából, vagy leteszem a telefont. (Ha tehát beszélni akar velem, kénytelen lesz előbb lehiggadni.)
Idős rokonom folyton panaszkodik, sajnáltatja magát, közben kritizál, szemrehányásokat tesz.
- Egyre jobban igyekszem megfelelni, ő meg egyre követelőzőbb lesz.
- Kerülöm, ő tehet róla, hisz elviselhetetlen! De közben emészt a düh és a lelkiismeret furdalás.
- Felmérem, mire vagyok képes, anélkül, hogy dühbe gurulnék, és azt is, hogy miben szorul tényleg segítségre. Tudom, hogy könnyít rajta, ha olykor végighallgatom a panaszait, de jelzem neki, ha igazságtalan vagy bántón viselkedik velem.
Gyermekem szeretne valamit, amit én nem engedek. Hisztizni kezd, jelenetet rendez.
- Engedek, csak hagyja már abba, fáradt vagyok, és különben is olyan ciki.
- Megsértődöm. Hogy teheti ezt velem?! Vagy kiabálok, fenyegetőzöm.
- Higgadtan, de világosan közlöm vele, hogy a válaszom: nem. Röviden elmagyarázom, miért. Ha engedi, megnyugtatom. Ha nem, egyszerűen megvárom, míg abbahagyja.
Persze nem vagyunk robotok, a fentiekhez hasonló helyzetek mindannyiunkat próbára tesznek, de sokat segít ha legalább utólag sikerül végiggondolni, mit kellett volna tennünk. Ne csüggedjünk, és ne adjuk fel! Egyre jobban rá fogunk érezni a határok logikájára és egyre felszabadultabbak leszünk a kapcsolatainkban. Ne feledjük: a változást csakis a határainkon innen indíthatjuk el!
(Megfelelő határok kialakításához a C válaszokat kel megcéloznunk.)
Coacholom 